VEKOP-1.3.1-16-2016-00096

A Pascal Team Kft. pályázatot nyert el a Regionális Fejlesztési Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság által, a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül meghirdetett "Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása" című pályázati kiíráson.

A "Kiállítás a bécsi ECR 2017 szakkonferencián" című, VEKOP-1.3.1-16-2016-00096 azonosító számú pályázat elsődleges célja a legnagyobb európai röntgentechnikai szakkiállításon való megjelenés volt, hogy sikeresen kiléphessünk a nemzetközi piacokra. A pályázatnak köszönhetően egy teljesen megújult, szakterületileg komplett röntgen portfólióval sikerült megjelennünk a 2017-es Európai Radiológiai Kongresszuson, megismertük a megfelelő viszonteladókat és végfelhasználókat, megismertettük cégünk termékeit, valamint felvettük a kapcsolatot potenciális vásárlókkal. A pályázat által a kiállításon való részvétel lehetőséget kínált az export bevételünk növeléséhez.

Az 50%-os támogatástartalmú, 8,99 millió forintos szerződött támogatású projekt megvalósítási időszakában keletkezett költségek elszámolása beadásra került.

Az elfogadás után a fenntartási időszak hossza három évig fog tartani.

Hírek, aktualitások

ECR 2019

ECR logo Az ECR2019 (Európai Radiológus Kongresszus és Szakkiállítás), a legnagyobb európai radiológiai találkozó keretében a Pascal Team Kft is bemutatta komplett digitális röntgenportfólióját.

Tovább ....

Pályázatok

PályázatokA Pascal Team Kft. mára már több európai uniós forrásból finanszírozott pályázatot nyert el mind a 2007-2013-as, mind pedig a 2014-2020 programozási időszakban.

Tovább ....

Névadónkról

Blaise Pascal

Blaise PascalBlaise Pascal korának egyik kiemelkedő és igen sokrétű tudósa 1623-ban született a Francia országi Clermont-Ferrant-ban. Meghatározó eredményeket ért el a matematika, a fizika, a filozófia, a teológia és az irodalom területén is ....

Tovább ....